A pünkösd hétvége általában az év első sátras kiruccanásának ideje számunkra. Ilyenkor a kedvenc helyünkre, Kaumbergbe megyünk. Ez a picike falu Alsó-Ausztriában található, Bécstől mindössze 50 km-re nyugatra. De most nem erről fogok írni, mert valami újra vágytam.
Mostanában rá vagyok kattanva a biciklire, úgyhogy gondoltam egyet és javasoltam, hogy vegyük az irányt inkább a Duna felé és kerékpározzunk. Némi győzködés után a Duna-parti kerekezés a férjemnél is győzött Kaumberggel szemben. Az autó tetejére szerelhető biciklitartót megkaptuk kölcsönbe a férjem egyik kollégájától. Így már semmi nem állhatott az utunkba.
Következett a kemping keresés. Az Utazás kiállításon az Osztrák Idegenforgalmi Hivataltól pár éve rendeltem egy füzetet a Donauradweg-ről, azaz a Duna menti kerékpárútról. Ezúttal ez volt a mankóm, mert ebben részletes térképekkel benne van az útvonal és az érintett városok szálláslehetőségei és látnivalói. A választás Melk környékére esett, innen egyik nap Krems, másik nap Ybbs felé terveztük a biciklizést. A kempingek választásánál nagyon jó szűrő a weboldal. A rendezett, információban és képekben gazdag honlapokkal foglalkoztam csak, így mindössze egy darab kemping maradt fenn a szűrőn, a Camping Stumpfer Schönbühelben. A weboldalukon előzetes foglalást kértek, ezt meg is tettem e-mailben, amire másnap meg is jött a válasz. Előre jeleztem, hogy későn fogunk érkezni, ezt így illik.
Hogy spóroljunk a szabadsággal, pénteken munka után, 17 órakor indultunk. Az internetes útvonaltervező 3 óra 45 perces menetidőt jósolt. A gyorsabb haladás érdekében itthon és Ausztriában is autópályán mentünk. Útközben megálltunk a parndorfi Merkurban. Miután a férjem felvásárolta a kínai leves készletüket, már indultunk is tovább. Az előzetes tervekhez képest fél órával hamarabb, este fél 10-kor megérkeztünk a kempingbe, ahol épp kerti mulatság volt élő zenével. A recepciós megmutatta hová állíthatjuk fel a sátrunkat, amit így zenei kíséret mellett és a sötét miatt fejlámpában abszolváltunk. Azután becsekkoltunk, mert náluk így szokás: először helyezkedj el kényelmesen, aztán jöhet a papírmunka.
Másnap reggel végre nappali világosságnál is megnézhettük hol is vagyunk. A Duna tőlünk kb. 10 méterre folyt és a partjára kiállva, alig pár száz méter távolságban egy meseszép kastély állt.
Reggeli után levarázsoltuk a bicikliket a kocsiról, bepakoltuk a hátizsákunkat, bekentük magunkat napvédő krémmel, sapkát nyomtunk a fejünkbe és elindultunk Krems felé. A térkép szerint ez egy elég húzós szakasz, legalábbis a távolságot illetően, mert szintemelkedés az nem nagyon van. Oda-vissza 70 km-t terveztünk tekerni. Ez előtt 50 volt a legtöbb amit megtettünk, úgyhogy számunkra is kihívás volt. A 6-os számú európai kerékpárútvonalat követtük mindkét napon, ami rendkívül jól kitáblázott. Egy helyen volt egy kis elterelés, de ott sem nagyon lehetett eltévedni. Az út nagyon kellemes, erdős és szinte végig közvetlenül a Duna partján halad. Persze igazi bicikliútról van szó, nem a közútra ráterelve vagy abból sárga vonallal leválasztva, hanem külön, csak és kizárólag nekünk, kétkeréken utazóknak építették.
Útközben több települést is érintettünk és rengeteg várat láttunk. Aggstein,
Hinterhaus (a Duna túloldalán),
Dürnstein (a Duna túloldalán).
Ezt a részt Wachaunak nevezik és a világörökség részét képezi. Legnagyobb értékük - a szőlő és az abból készített bor mellett - a sárgabarack. Mindent készítenek belőle: lekvárt, pálinkát, krémlikőrt, ivólét, chutney-t és még folytathatnám a sort.
A Dunán Mauternnél keltünk át a hídon.
És innentől már Kremsben voltunk. Délután fél 3-ra járt az idő. Bebicikliztünk az óvárosba és leparkoltuk a járgányainkat egy mellékutcában lévő kerékpártárolóba. Jó érzés volt nem aggódni azon, hogy mire visszamegyünk, nem lesz ott a bicaj. Azért lelakatoltuk a kétkerekűeket, de egy percig sem gondoltam, hogy bárki elvinné. Sétálgattunk egy kicsit a főutcán, fagyiztunk egyet és negyed 5 körül elindultunk hazafelé.
Hazafelé már keservesebb volt, fájt a lábunk, a hátsónk. A nap is ment lefelé, úgyhogy kevesebbszer álltunk meg. Pedig gyönyörű helyeken mentünk keresztül. Középkori hangulatú kis falvak, tele élettel, emberekkel, kirakodóvásárral, persze minden portéka sárgabarackból. Mindegyik hely megérne egy egész napos kirándulást és alapos felfedezést. Az első ilyen gyöngyszem Dürnstein volt, ahol egy tábla figyelmeztetett arra, hogy szálljunk le a bicikliről. Érthető volt, hiszen csak úgy hömpölyögtek a turisták a faluban. Imádtam azt a hangulatot!
Spitzben tartottunk egy hosszabb pihenőt, ittunk, üldögéltünk egy kicsit.
Aztán folytattuk az utat a gyönyörű, teraszosan művelt hegyek között. Kimondhatatlan boldogság volt megpillantani a hidat Emmersdorfnál, amin visszajutottunk a Duna túlpartjára. Azért, hogy biztos legyen az izomláz, még egy jó kis emelkedőt kellett megmászni a hídra felfelé, jutalmul viszont hatalmas lejtőn gurulhattunk lefelé a túloldalon. Innen már tényleg csak pár kilométer választott el minket a kempingtől, ahová este fél 9-kor gurultunk be. Az össztáv 73 km volt.
Folyt. köv.
