...Vagy vége, ha úgy tetszik. Hétvégén a Zempléni-hegységben jártunk. Az Országos Kéktúra (OKT) útvonal legutolsó, más szemszögből nézve legelső szakaszát teljesítettük Hollóházától Bózsváig. Hét főből álló csapatunkkal először a hollóházi katolikus templomot kerestük fel, amely olyan neves művészek keze nyomát is őrzi, mint Szász Endre festőművész vagy Kovács Margit keramikus. A helységhez illően a templomhoz felvezető kálvária stációi is porcelánból készültek.
Hollóházán található az Országos Kéktúra keleti végpontja, amit egy emlékmű és egy oszlop jelez. Utóbbi egyik oldalán a 0 km, másik oldalán az 1128 km felirat szerepel. Szerintem ez Magyarország legtöbbet fotózott kilométerköve...
Az első pecsétet a Porcelángyár portáján gyűjtöttük be az OKT igazoló füzetbe, majd elindultunk a 7 km-re fekvő Bodó-rétre. Gyönyörű erdők és magasra nőtt fűvel borított rétek váltották egymást különösebb látnivaló nélkül. A Bodó-réten a Panoráma büfé kerítésén lógott a második pecsét. Innen hamar tovább indultunk a túra legmagasabb pontjára, a Nagy-Milicre (893 m). A kiváló, mondhatni osztrák minőségű ösvényt követve nemsokára szembetaláltuk magunkat az első magyar-szlovák határkővel.
A Kéktúra atlasz még kedvesen felhívja a figyelmünket: "Feltétlenül figyeljünk arra, hogy a határon túlra ne lépjünk!!!". De ennek a mondatnak ma már nincs nagy jelentősége.
Innen - végig a határvonalat követve - még kb. negyed óra járásra volt a Nagy-Milic csúcsa. A hegytetőt egy obeliszkre hajazó betonoszlop jelzi, szlovák zászlóval, szlovák területen.
A körülötte elterülő kis rét közepén egy fa tábla állt, rajta egy papírcetlivel és egy idézettel: "Ezen az útvonalon végig gyalogolva, szeretnénk bemutatni ezeknek a tájaknak a szépségeit, szeretnénk beszélni a természetjárásról, örömeiről, gondjairól, egyszóval erről szól most kezdődő filmsorozatunk. És hogy miért éppen ezt a formáját választottuk a film készítéséhez? Mert bevalljuk most nem csak filmet szeretnénk készíteni, hanem szeretnénk ha minél több embernek kedvet tudnánk csinálni ezáltal az országjáráshoz, a természetjáráshoz, a túrázáshoz." A szavak Rockenbauer Pál Másfélmillió lépés Magyarországon című, mára kultikussá vált dokumentumfilm sorozatának kezdő mondatai. A cetli kihelyezésének apropója pedig, hogy a stáb itt sátorozott mielőtt anno útnak indultak az 1128 km-es távnak.
A Nagy-Milicről sajnos nincs kilátás a környékre, úgyhogy egy gyors ebédet követően tovább is álltunk. Meredeken ereszkedni kezdtünk, de utunkat pár száz méter után megszakítottuk, hogy egy kicsit letérve az ösvényről, a távolból megcsodáljuk a következő úti célunkat: Füzért és a fölé magasodó várat.
A hosszú lejtő végén a Vár-forrásból ittunk egy kicsit, majd kisvártatva kibukkantunk a füzéri vár parkolójában és máris előttünk magasodott a várhegy. Legnagyobb sajnálatomra nem mentünk fel, mert egyrészt időhiánnyal küzdöttünk, másrészt épp eleredni készült az eső. Így hát egyből a faluba mentünk. A pecsételő hely az italboltban volt, de előtte elkértük a kulcsot az Árpád út 26. szám alatt, hogy megnézzük a református templomot, aminek festett fakazettás mennyezetére nagyon kíváncsi voltam.
A templom kulcsát őrző néni tanácsára aztán a tájházba is ellátogattunk, amihez egy másik háznál kellett a kulcsot elkérni. Ezt is megérte megnézni.
Ezután megszereztük az aznapi harmadik pecsétet is az előbb említett italboltban, ahol viccesre vették a nyitva tartást.
Egy kis pihenő után indultunk tovább Füzérkomlós felé. Az út nyílt terepen, a Komlósi-völgyön át vezetett, előttünk hegyek, mögöttünk a füzéri vár. Lenyűgöző látvány volt, ami kilométerről kilométerre meghódította a szívemet és a második helyre szorította az eddig abszolút dobogós Bükk-hegységet. Azt mondom, hogy ha itthon igazán szép hegyvidéki tájat szeretnétek látni, akkor irány a Zemplén-hegység! Még azt is meg merem kockáztatni, hogy néha Ausztriához hasonlóan gyönyörű, pedig az Alpokot nehéz megverni.
Füzérkomlóson keresztülhaladva eléggé elhanyagolt ösvényen folytatódott az út a Nyíri-patak völgyében, majd jobb híján egy fiatal kukoricás szélén, aminek a vége egy betonútba torkollott. Ez vezetett be végül Bózsvára, a végállomásunkra. Az utunkba eső nyomós kútnál még ittunk, mosakodtunk, aztán célba vettük a Faluházat. Az utolsó pecsét is belekerült a Kéktúra füzetbe. Összesen 24,9 km-t tettünk meg.